2009-10-28 13:37

Nótaverseny: vége az előválogatóknak

Lezajlottak a Szolnok Televízió Van egy ház a Tisza-parton című nótaversenyének előválogatói, melyből a napokban összefoglaló kerül adásba. A válogatóból 24 fő jutott tovább, akiket három nyolcfős elődöntő-csoportra osztottak.

A Szolnok Tv mindenkiről készít egy-egy 30 másodperces kisfilmet, amelyből a szavazók számára megismerhetők az előadók. A három elődöntő - november 5., 12. és 19.; 18 órától - és az élőben közvetített döntő - november 28. 19 órától - egyaránt a Hemo Tiszti Klub éttermében zajlik. A zenét a kőteleki Mága Ernő és öttagú cigányzenekara szolgáltatja, a zsűriben - melynek elnöke a fináléban a nótaéneklők doyenje, Bokor János lesz - Sülyi Károly, Karcagi Nagy Zoltán, Terjéki Kata és Simon Erika foglal helyet - illetve előadásonként a Szigligeti Színház egy-egy művésze. A műsorvezetők Szolovjov Rita és Torda Ferenc lesznek.

Az elődöntőktől kezdődően az Új Néplap hasábjain keresztül is szavazhatnak az olvasók a továbbjuttandó, kedvenc nótaénekesükre.

Forrás: szoljon.hu

Videó

Győri Szabó József
Szeretem a kertet, mely a házad előtt virul
00:02:20