Kondor Ernő
Zöld erdő mélyén...
Zöld erdő mélyén, kis patak szélén,
Párjával csendesen él egy cigány.
Vén öreg ember, nótája nem kell,
Senkinek sem kell a nótája már.
Szép tavasz járja, zöld a fa ága,
A kis galamb vígan turbékol a fán.
Ősz feje kábul, a szíve kitárul
És párjához így szól a rokkant cigány:
Hol van a hegedűm párom,
Tavasszal minden vidám.
Városba elmegyek máma,
Én, az öreg cigány.
Egyszer még hadd muzsikálják
Szívemből úgy igazán,
Szeretném elmuzsikálni:
Él még a vén cigány,
Öreg cigány, az ősz cigány.
És a vén ember eltipeg csendben,
Hóna alatt a kopott hegedű.
Alig bír járni, lábain állni
S mégis szívében ott él a derű.
Városba érve fáradtan mén be
Egy csillogó, fényes terem ajtaján.
Vére fellobban, a szíve megdobban
S középre tipeg be a rokkant cigány.
Nagyságos uraim kérem,
Nem tudom ismernek még ?
Könyörgöm én sokat húztam,
Valaha réges rég.
Egyszer még hadd muzsikáljak
Szívemből úgy igazán.
Szeretném elmuzsikálni:
Él még a vén cigány,
Öreg cigány, az ősz cigány.
Csend lett egy percig, s így szól az egyik,
Jó uraim, mulatunk ma ugye ?
Nyissanak ajtót, ezt a vén rajkót,
Látni szeretném, repülni tud-e?
Ugrik a pincér, pénzt kap a viccér',
És kint van az ember és kész a hatás!...
Jó öreg párja már halva találja
S beszól az anyóka: urak, jó mulatást!...
Nem muzsikál sohasem már,
Csendes lett a vén cigány,
Alussza erdőben álmát,
Vadgalamb búg a fán.
Öreg vén anyóka sírját
Virággal díszíti már,
Galambbal sírva dalolja:
Élt egyszer egy cigány,
Öreg cigány, szegény cigány.
